Az Egyesül Államokban legalizálták az első játékkal töltött csokitojást.

Miért lett vége a csokitilalomnak?

Előre jelzem, hogy amikor erről a témáról olvasok, mindig kételkedem benne, hogy ez most áprilisi tréfa, kamu, vagy ez valóban létező dolog így 2013-ban.

Bármennyire is hihetetlennek tűnik, az Egyesül Államokban valóban most legalizálták először az olyan csokitojást, aminek a belsejében egy játékot rejtettek el. 

Ahogy az ABCNews beszámol róla, még 1938-ban hoztak egy törvényt, miszerint tilos nem élelmiszer jellegű komponenst fogyasztói termékekbe tenni.

A legalizálált Choco Treasure újdonsága, hogy olyan a játékot tároló kapszula, hogy szétválasztja a csokoládé tojás két felét és egy kis gyermek számára is egyértelmű, hogy van benne valami.

forrás:Foodbeast.com

Sokan kockáztattak a tojásokért

Persze voltak eddig is, akik értetlenséggel álltak a szabályozás előtt.

A kanadai határon egy Kinder-tojás "csempész" házaspárt 15 ezer dollár büntetéssel fenyegettek. Szerencsétleneknek persze fogalmuk sem volt róla, hogy amit tesznek illegális.

A másik esetben elismerjük a cél szentesítette az eszközt. Egy fiatalember mindent kockára téve egy csokitojásba rejtett gyűrűvel kérte meg a párja kezét.

Most akkor egyek csokit vagy sem?

Összességében persze távolról sem lehet véletlen, hogy Húsvét előttre időzítették a hír megjelenését. Én mindent egybevéve azt hiszem továbbra is szembenézek a veszéllyel.:)

Amennyiben tetszett a cikk kérlek, oszd meg ismerőseiddel vagy kövess a facebookon.